Ugrás a fő tartalomra

Szabadság, visszatekintés és elmélkedés

Bevezetés:
  Végre annyi év után megszabadultam láncaimtól vagyis inkább nagy részétől. Most természetesen az egyetemről beszélek és annak is a BSC részéről. Sikerült a teljesítenem a képzési tervet fél év csúszással és végre már csak a záróvizsga van hátra.
Záróvizsgáról lecsúsztam 1 tantárgy miatt, de ez már annyira nem izgat.
Egyetemi élményeimet összefoglalva megérte oda járni, még ha nem is értettem mindennel egyet.

Köszönet:
  Egyetem megtanította nekem az alapokat(tanulás,gondolkodás és szenvedés) és ami számomra a legfontosabb, hogy megtaláltam azt az szakmai irányt vagy területet, ami a jövőben is érdekelni fog nekem.

Mélypont:
  Az első és második évben még fogalmam sem volt, hogy mihez akarok kezdeni magammal, sőt a 2. évem volt az a mélypont, amikor az a kérdés is felmerült bennem, hogy miért is járok egyáltalán egyetemre. Visszagondolva nem meglepő, hogy pont 2. évben merült fel ez, mivel akkor jöttek olyan csodálatos tárgyak mint kalkulus 2, diszkrétmatek 3, logika és a legnagyobb ellenségem formális nyelvek.

Kiút:
  Igazán döntő a 3. évem volt és annak is a második fele, mert akkor jött el az ideje, hogy a szakdolgozatomhoz témát válasszak. Megvallva őszintén a tanárok által meghirdetett egyik téma sem tetszett. Mivel úgy igazából egyik sem fogott meg úgy igazán és ezért kitaláltam egyet. Szerencsére saját ötletből is lehet szakdolgozatot csinálni. Az enyém egy HTML5 Multiplayeres Go táblajáték lett.

Munka:
  Szakdolgozat készítésnek voltak jó és rossz részei, de inkább a jó rész dominált nagyrészt.
Jó részéhez magát a programozást mondanám, mivel nagyon sokat tanultam belőle. Munka végén beigazolódott az, amit az egyik gyakorlatvezetőtől hallottam: "programozó vagy, tehát nincs olyan probléma, amit ne tudnál megoldani" (Kivéve az np=p -t :D)
Rossz részhez mondhatnám a szakdolgozat készítést, mivel elég sok munka volt megszerkeszteni, de legalább megismerkedtem a LaTex-szel, amivel olyan volt a munka mintha leprogramoztam volna a szakdolgozatomat. (LaTex szerkesztőnek Texmaker-t ajánlom)

Ellentét:
  Egyetemen rájöttem, hogy jobban szeretem a gyakorlatot, mint az elméletet ezért nagyon sokat szenvedtem egy-egy elméletes tantárgynak a vizsgájával, ahol sok tétel és definíció volt.. Ezért is kezdtem megutálni ezt az erősen elméleti alapú oktatást, mivel az elméleti tárgyak engem teljes mértékben hidegen hagytak.

Álmom:
  Egy olyan szak, ami csak a programozásról szól és az elmélet helyett a gyakorlat lenne a fontosabb. Vizsgák pedig elmélet és gyakorlatot is tartalmaznának, hogy ne szívjanak azok, akik jobban kedvelik a gyakorlatot. Szerintem a legjobb lenne az előadásokat és gyakorlatokat összeolvasztani, mivel így sokkal könnyebb összekapcsolni a gyakorlati és az elméleti tudást. Nem is beszélve, hogy így a gyakorlat és az elmélet is ugyanúgy haladna előre.

Valóság:
  Persze a valóságban az én kis álmom lehetetlen, mert egyetem meg akarja tartani a "színvonalát" olyan tárgyakkal(ezek főleg matekos és elméleti), amik ritkítják a népet, mert túl sokan jelentkező, ami elvezet minket ahhoz, hogy miért is van a gyakorlat és elmélet elválasztva. Mivel ennyi emberhez elég sok gyakorlati időpont kell ahhoz, hogy kialakuljanak a kezelhető 20-25 fős gyakorlati csoportok.
  Problémát úgy próbálják megoldani, hogy teljes egészében elválasztják a gyakorlatot és elméletet, vagyis külön-külön kreditet érnek. Így akinek egyszer már sikerült a gyakorlat, az többször már nem veheti fel.
Régi rendszerben minden újbóli tárgyfelvételnél fel kellet venni a gyakorlatot még ha sikerült is a gyakorlat, kivéve azoknak akik jelentkeztek kereszt félévben történő tárgyfelvételre.

Megoldás:
  Szóval jöhet a kérdés, hogy akkor hogyan lehetne közelebb jutni egy ideálisabb tanulási lehetőséghez. Erre a megoldás nem más mint az interneten keresztüli tanulás.
Most nem a blogokra, tutorial site-okra és szakmai híroldalakra gondolok, ahonnan rendszeresen gyűjtik az információt a szorgalmas programozók, hanem olyan oldalakra, amik tényleges egyetemi oktatást nyújtanak akár ingyenesen is.

Az ilyen megoldást Massive Open Online Course (MOOC) neveznek. Röviden ezek olyan online kurzusok, amelyre bárki jelentkezhet. Ha sikeres a kurzus akkor kaphatunk róla igazolást is.

Előny:
A kurzusok közül szabadon választhatunk, amik különböző egyetemektől származhatnak. Így a tudás megosztása is sokkal egyszerűbb és kényelmesebb. :D
Kurzusokhoz tartoznak fórumok, amik segítségével tudunk más tanulókkal illetve tanárokkal is beszélni ha gondunk akad. Ezek a fórumok elég aktívak, mivel elég sok a tanuló.
Olyan dolgokról tanulhatunk, amit a saját egyetemünkön nem lehetne lehetséges.

Hátrány:
Online kurzus elismertsége kérdéses, kivéve ha az ember az Egyesült Államokban él.
Nyelvi elérhetőség szempontjából csak azoknak ajánlható, akik jól tudnak angolul.
Néhány kurzus esetében fizetni kell, hogy megkapjuk azt a papírt, ami ténylegesen igazolást ad a tanulmányainkra, habár még így is jóval olcsóbb mintha egyetemen fizetett szakra mennénk.
Diák élet egyenlő a nullával.

Ezt a megoldást azoknak ajánlom, akik szakmailag tovább akarnak fejlődni vagy új szakmai területekkel akarnak megismerkedni. Ténylegesen helyettesíteni szerintem még nem tudják az egyetemi oktatást(MO-n biztos, hogy nem), habár programozás esetében az egyetemi oktatás nem szükséges ha megvan a megfelelő kíváncsiság vagy mentor, aki segít.
Ilyen oldalak például: coursera udacity edx stb..





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Python kezdőknek

Itt a nyár és mivel lehetne ezt a legjobban megünnepelni, mint egy kígyóról elnevezett programozási nyelv bemutatásával. Következőkben tehát a Python programozási nyelvről lesz szó és annak lehetséges alkalmazásairól.

Miért tartsunk otthon Python-t? Python pályafutása 1991-ben kezdődött el egy Guido van Rossum nevű fejlesztőnek hála, aki egy olyan általános programozási nyelvet akart készíteni, amit nagyon könnyen el lehet sajátítani és használni. Az elmúlt év tizedek alatt a Python nyelv az egyik legjobb és legnépszerűbb általános programozási nyelvé nőtte ki magát, amit bizonyít, hogy számos operációs rendszeren(linux, mac os) alapból megtalálható a nyelv. De nézzük meg, hogy mitől ilyen népszerű: Egyszerűség: A nyelvnek az egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon egyszerű és ezért például nagyon sok egyetemen a kezdő programozó legényeket Python segítségével vezetik be a programozás világába.Dinamikus: Mint minden dinamikus nyelvnek úgy Python-nak is van egy beépített REPL-je, ami nagyo…

Javascript kezdő lépések

Ma kis bejegyzésem arról fog szólni ,hogy mit érdemes kezdő lépésenként megtanulni ,illetve ,hogyan érdemes haladni Javascripttel és néhány érdekesség is lesz node.js-sel kapcsolatban.

Tanulás
   Szerencsére olyan világba élünk már ,ahol a web és webes technológiák nagyon gyorsan fejlődnek és ezért ezeknek a tanulása is egy fajta fejlődésen ment keresztül. Már nem könyvből kell tanulni ,hanem vannak olyan oldalak ahol interaktív módon lehet egy nyelvet megtanulni ,ami tökéletes a tanulás szempontjából. Előző cikkemben raktam be anyagokat ahhoz ,hogy mit érdemes elolvasni ,ha a tanuló inkább olvasós fajta és volt bent 2 interaktív.  Én például codecademy segítségével tanultam meg Jquery-t használni. Javascripthez Eloquent és codeacademy-t használtam.

   Mivel a Javascript elég megengedő ezért nagyon sok fajta stílusban kódolnak hozzá és ezek a stílusok  néha teljesen eltérőék. Szóval aki tanult már Java ,c vagy c++-t annak is lehet újdonság ,mivel ezeknél a nyelveknél nagyon szépen megv…

HTML5 játék fejlesztés alapjai

Ahogy a cím is sugallja a HTML5 játék fejlesztés alapjairól lesz szó ,hogy mi is kell hozzá.
Az én tudásom ebben a témában még elég kicsi ,de egyre növekszik ,talán egyszer majd én is össze fogok szedni annyi tapasztalatot a témából ,hogy akár még könyvet is írhatnék róla. Na persze egy izgalmas könyvet. :D

Na akkor vágjunk is bele!
    Első kérdés ,hogy mi a legalapvetőbb dolog ,amit ehhez meg kell tanulni? Persze sokan mondhatják ,hogy html , javascript ,css ismerete ,ebben igazat is adnék ,de nekünk még van ennél sokkal alapibb tudás ,ami a magyar programozókra főként igaz ez pedig az angol tudás.
Ezt nagyon sokszor tapasztalja az ember ,hogyha nem elég jó az angolja ,akkor egyetlen mondat is megtudja akasztani ,ahol az író nagyon szakmai akart lenni.
Főleg emiatt szeretem azokat az írókat ,akik semmi köntörfalazás nélkül belevágnak a lecsóban és simán és egyszerűen elmagyarázzák a dolgokat.

   Ha az első szint megvan akkor jöhet a HTML tanulása ,ami elég gyorsan letudható ,hiszen c…